Nemzetközi versenyeredmény, 2014. április

Nemzetközi versenyeredmény, 2014. április
 Az Athénban zajló EUSO 2014 - Európai Természettudományos Diákolimpián Kasza Bence csapata (egy fizikus, egy biológus és egy kémikus gimnazista) abszolút első helyen végzett.


 
 

Tehát jelenleg a középiskolás korosztály legjobb európai fizikusa a Szent Imre Gimnázium diákja.
 
25 európai ország 150 diákja versengett egy héten keresztül a görög fővárosban.

Ezúton is gratulálok elsősorban Bencének, szüleinek és természetesen mindazoknak, akiknek részük volt a gyerek felkészítésében.

További fizika tantárgyhoz kapcsolódó versenyeredmény:

 Örömmel tudatjuk, hogy a hétvégén lezajlott, katolikus iskolák számára megrendezett Károly Iréneusz Országos Fizikaverseny döntőjében iskolánk 7-8. korosztályos csapata 2. helyezett lett, Uzonyi Ákos (8.a) egyéni írásbeli fordulón is 2. helyezett,
Müller Réka és Hegedűs Vince (8.b)  mágneses kísérleti bemutatójukkal pedig bronzérmesek.

A csapat tagjaival heteken keresztül dolgoztunk, kutattunk és kísérleteztünk a "Gyertyafizika" témában, tehát nagyon megérdemlik az ezüstérmet:

Bánszky Botond 7.c

Endrédy Balázs 7.c

Farkas Levente 7.c

Kárpátfalvi Imre 7.c

Kapus Ádám 7.c

Lelkes Gábor 7.c

Bajor Benedek 8.a

Paál Juli 8.a

Panka Zsombor 8.a

Petneházi Ádám 8.a

Simon Zsuzsi 8.a

Thuránszky Barnabás 8.a

Uzonyi Ákos 8.a

Baker Dániel 8.b

Hegedűs Vince 8.b

Heim Domonkos 8.b

Karagich Bálint 8.b

Kálmán Levente 8.b

Kenyeres Kata 8.b

Lassu Adél 8.b

Müller Réka 8.b

Pauer Berta 8.b

Petrik Veronika 8.b

 

Csizy Judit munkaközösség-vezető

2014.04.04