(Országos) Ciszterci Diákszövetség

 

 

(Magyar Ciszterci Diákok Szövetsége)

A Ciszterci Diákszövetség az egyes ciszterci iskolák öregdiák (alumni) szervezeteinek ún. ernyőszervezete, amelynek feladata, hogy segítse az egyes osztályok (lásd alább) munkáját, a köztük folyó kommunikációt és információáramlást, továbbá hogy országos szinten is képviselje a volt ciszterci diákokat.

A Ciszterci Diákszövetség megújuláson esett át az elmúlt egy évben: 2015. június 5-én új elnökség vette át az 1989-ben újjáalakult és 2012-ben Magyar Örökség díjjal kitűntetett országos Ciszterci Diákszövetség irányítását.

 Az új elnökség tagjai:

  • Elnök: Horváth Soma (Buda, 1998)
  • Alelnök: Pólya Viktor (Pécs, 2007)
  • Titkár: Turóczi Krisztina (Buda, 2007)
  • Elnökségi tag: Tóth Éva (Eger, 2005)
  • Elnökségi tag: Gabnay Máté (Székesfehérvár, 2014)

Ellenőrző bizottsági tagok:

  • Dr. Párdányi Miklós elnök, elnök (Buda)
  • Brückner Ákos Előd O.Cist. (Székesfehérvár)
  • Oláh Gyula (Eger)

 

A megújulást vezérlő cél az volt, hogy felfrissítsük az egyes „osztályok” (vagyis az iskolákhoz kötődő helyi diákszövetségek) életét. Ennek érdekében egy-egy országos programot is szervez a Ciszterci Diákszövetség és a diákszövetségi munkát segítendően pályázatokat is bead az osztályokat érintő témákban.

 A Ciszterci Diákszövetséghez tartozó osztályok:

  • Ciszterci Diákszövetség Budai Osztálya
  • Ciszterci Diákszövetség Egri Osztálya
  • Ciszterci Diákszövetség Pécsi Osztálya
  • Ciszterci Diákszövetség Székesfehérvári Osztálya (a csatlakozás folyamatban van)

 

Közgyűlés, 2015. június 5.

Ciszterencia