Bethlen pályázat, 2018


SZAKMAI BESZÁMOLÓ

 

Országos Diákújságíró Tábor

 

A tábor ideje: 2018. 07. 16-20. 

A tábor helyszíne: Vál, Lelkigyakorlatos Ház

Szervezők:

 

Szakmai vezető: Szőnyi Szilárd, a Heti Válasz főszerkesztő helyettese

Lelkiségi vezető: Hodász András, a Budapest-Kispesti Nagyboldogasszony-templom káplánja és a
Pázmány Péter Katolikus Egyetem segédlelkésze

Táborvezető: Turócziné Pesty Ágnes, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium igazgatóhelyettese

További szerzezők: Rudan Mária, az Ignáci Pedagógiai Műhely vezetője és Tóth Márton 

A támogatott pályázat kódja: MKO-KP-1-2018/1-001410"

 

Mi fán terem az újságírás?

 

 

 

Vál egy apró, csendes település Budapesttől nagyjából 50 km-re. Az itt található közösségi ház immár második alkalommal adott helyet a nyáron megrendezésre kerülő egyhetes újságíró- és médiatábornak.

 Az ország különböző pontjairól érkeztek ide a média iránt érdeklődő fiatalok. A 18 résztvevő közt akadt olyan, aki korábban már belekóstolt az újságírás, a tördelés vagy éppen a rádiózás világába.

A hét során a téma szakértőitől tanulhattunk különböző technikákat. Süveges Gergő, a Kossuth Rádió szerkesztője és műsorvezetője volt az első előadónk, aki a médiaetika világába vezetett be minket. Őt követően érkezett hozzánk Mohay Bence, az M4 sportriportere, aki izgalmas kulisszatitkokat osztott meg velünk. Arra is kitért, milyen felkészülést igényel egy-egy sportesemény közvetítése.

Másnap olyan médiaszemélyiségek érkeztek hozzánk, akiket képernyőn ritkábban látunk, de a médiában végzett munkájuk szintén jelentős. Ilyen például Martí Zoltán, a 777blog.hu alapítója, aki a blogolásról és műsorszerkesztésről tartott előadást. Őt követte Keresztes Ilona, a Kossuth Rádió műsorvezetője. Interaktív előadásából kiderült, hogy mire kell odafigyelni egy élő- vagy előre felvett rádiós beszélgetés megtervezésében, s ez utóbbit élesben is kipróbálhatták. Keresztes Ilona bemutatta, hogy az elkészült felvétel mennyire könnyen vágható, ezáltal manipulálható.

Vendégünk volt továbbá Élő Anita és Szőnyi Szilárd, akik a Heti Válasz munkatársai.  A téma megfelelő kiválasztásáról, a szöveg rövidítéséről, azaz húzásról osztottak meg velünk érdekes információkat.    

A tábor első napján három szerkesztőség alakult, melyeknek a tábor végére létre kellett hozniuk a saját, 12 oldal terjedelmű újságjukat, beleértve a címet, a profilt, a tartalmat, és a megjelenést is. A szükséges anyag megszerzésébe sok energiát fektettek: interjúkat készítettek a vendégekkel, helyi lakosokkal, de ismeretterjesztő, tényfeltáró jellegű írások is születtek. A lap formájának véglegesítésben profi és tapasztalt tördelők segítettek.

Az egy hetes tábor során rengeteg élményt és hasznos információt szereztünk, amit a későbbiekben kamatoztathatunk.

 

Mező Kristóf

 

További támogatók:

Alapítvány a Szent Imre Gimnáziumért, Ignáci Pedagógiai Műhely