Távoktatás a SZIG-ben, igazgatói interjú a Magyar Hírlapban, 2020.04.03.

Távoktatás a SZIG-ben, igazgatói interjú a Magyar Hírlapban, 2020.04.03.

„Büszke vagyok a tantestületre, azért, amit véghez vittek. Nemcsak tanítanak, hanem próbálják a közösséget is fenntartani”  - A cikk a tovább gomb után olvasható.



 
 
 
 „Az egyfordulós, írásbeli érettséginek van realitása”

Kivitelezhetőnek tartja a vizsgát májusi, esetleg júniusi időpontban az egyik patinás budai gimnázium igazgatója, úgy, hogy csak kevés diák lenne egy-egy teremben

 „Büszke vagyok a tantestületre, azért, amit véghez vittek. Nemcsak tanítanak, hanem próbálják a közösséget is fenntartani” – hangsúlyozta lapunknak nyilatkozva a Szent Imre Gimnázium igazgatója. Beszélt arról is, hogy az érettségizőkre különösen figyelnek, hiszen ők a felvételi miatt is aggódnak.

 

Mi egy nyolc évfolyamos, kilencszáz fős gimnázium vagyunk, sokkszerűen ért minket is a váltás – mondta lapunknak Barlay Bence, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium igazgatója a digitális oktatásra való átállásról. – Amellett, hogy kezdettől vigyázunk a kollégák egészségére, tehát mindenki home office-ból dolgozik, nem akartunk kapkodni. Tehát az első héten a hagyományos elektronikus formában tartották a kapcsolatot a tanárok a diá­kokkal, az osztályfőnökök összegyűjtötték, és a levelezőlistákon keresztül küldték el a leckét minden tárgyból. Persze, nálunk is voltak tanárok, akik beleestek abba a hibába, hogy először nagyobb tananyagot állítottak össze, mint amit amúgy egy órán el lehetne végezni, de a diákok és szülők visszajelzései alapján ezen változtattunk – részletezte az igazgató.

Azután el kellett dönteni, mi legyen az az egységes platform, amelyet használni fogunk, és egy magyar fejlesztésű rendszerhez csatlakoztunk, az informatikusaink ugyanis azt javasolták, hogy bár ez nem ingyenes, de nem is fog túlterheltté válni, és az adatok is biztonságban lesznek – hiszen rengeteg érzékeny információt, fotót is megosztanak a tanulók – folytatta az igazgató. – A második héttől már ebben a rendszerben dolgozunk, négyszáz csoport „generálódott”. Ezen zajlik a kommunikáció, oktatás, számonkérés.

 

A tantestület nyolcvanegy, különböző korú tagja nagyon vegyes digitális előképzettséggel rendelkezik, voltak, akik gyorsan megtanulták az alkalmazását, másoknak jóval nehezebb volt, azonban az informatikuscsapatunk az első perctől kezdve oktatóvideókkal segítette őket, valamint egy olyan felülettel, amelyen akár azonnal választ kaphattak kérdéseikre. Heti rendszerességgel tartunk virtuális tantestületi konferenciát is, amelyen szintén sok ötletet lehet meríteni egymás tapasztalataiból. Amint mondtam, nem akarjuk túlterhelni a diákokat, ezért új órarendet készítettünk, a körülményekhez méretezett, arányosan csökkentett tananyaggal. Korlátoztuk az online óratartást is, hiszen nálunk sok a többgyerekes család, kivitelezhetetlen, hogy mindenki folyton a képernyő előtt üljön, főleg, ha a szülők is távmunkát végeznek – magyarázta Barlay Bence. – Mindenesetre látom, hogy már nagyon fáradtak a tanárok, és a gyerekeknek is nehéz ez a helyzet, ezért jó, hogy hamarosan kezdődik a tavaszi szünet. Büszke vagyok a tantestületre, azért, amit véghez vittek. Nem csak tanítanak, hanem próbálják a közösséget is fenntartani, vannak online osztályfőnöki órák és spirituális alkalmak. Az iskola­pszichológusunk kezdettől rendel virtuálisan, elérhető mind a gyerekek, mind a pedagógusok, mind pedig a szülők számára.

Nagyon sokat tanultunk most a digitális oktatásról, és számtalan dolog van, amit a későbbiekben, amikor visszaáll az élet a normál kerékvágásba, hasznosíthatunk majd. De fontos tapasztalat az is, és ebben egyetértenek a kollégák, hogy ez így nem az igazi tanítás-nevelés, és nem lenne jó, ha teljesen e felé mozdulna el az oktatás – hangsúlyozta az intézményvezető.
Kitért arra is, hogy az érettségizőkre különösen figyelnek, ők is új órarendet kaptak az érettségi tárgyakra, illetve a fakultációkra koncentrálva. Nagy az aggodalom a körükben, hiszen négy-öt verzióról is lehetett hallani azzal kapcsolatban, mi lesz a megoldás. Az egyfordulós érettséginek van realitása, májusi, esetleg júniusi időpontban tartott írásbeli vizsgának, amelyet úgy lehet kivitelezni, hogy egy-egy tanteremben kevesen legyenek bent – mondta Barlay Bence. Hozzáfűzte, természetesen, ha ki is hirdetik az időpontot, a járványhelyzet függvényében az még módosulhat. – Azt megígértem a végzőseinknek, hogy ballagás mindenképpen lesz, akár szeptemberben – szögezte le az igazgató.

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár tegnap közölte: az országos veszélyhelyzetben az érettségi korrekt, minden szempontot figye­lembe vevő megszervezése az egyik legnagyobb kihívás, amelyen az oktatási akciócsoport dolgozik, de még húsvét előtt ismertetni fogják a terveket.


Korompay Csilla

Fotó: Hegedűs Róbert

Mgyar Hírlap

2020. ÁPRILIS 3. PÉNTEK. 4:46

 
2020.04.03