Éppen a reggeli zsolozsmára készülődtem, amikor pittyegett a kis iPad tabletem, és egy szomorú üzenet érkezett Dallasból, Péter apát úrtól: legkedvesebb barátom, rendtársam, volt apátom, Farkasfalvy Dénes dallasi idő szerint 22:20-kor visszaadta lelkét Teremtőjének. Ez nálunk a Mennybemenetel ünnepének napján, reggeli 5 óra 20 perckor történt. Mennyire jelképes és beszédes ez az időpont!

Barátságunk hosszú évekre tekint vissza: Dénes volt az első a „fiatal atyák” közül, aki tanulmányait befejezvén megérkezett Rómából Dallasba. Én voltam az utolsó a magyarok, első az amerikaiak közül, aki belépett a ciszterci rendbe mint novícius – alig két hónappal Dénes érkezése előtt. Azonnal közös hullámhosszra  kerültünk. Annak ellenére, hogy az újonnan beindult dallasi noviciátus nagyon szigorú volt (úgy betartatták a noviciátusi előírásokat, mintha legalább tízen lettünk volna – teljesen elkülönítették a novíciusokat a többi atyától), az elöljárók megengedték, hogy mi ketten, Dénes és én, az újdonsült novícius, érintkezzünk egymással. Jól megértettük egymást, hiszen alig több mint négy év volt köztünk az életkorbeli különbség. Rengeteget mesélt nekem Rómáról, amit nagy érdeklődéssel hallgattam, hiszen tudtam, hogy a következő évben én is oda kerülök. Próbáltam neki elmagyarázni a vadnyugat csínját-bínját, mert én már edzett texasi voltam, hiszen akkor már három évet töltöttem az USA legnagyobb államában, és Dallasban érettségiztem.

Az akkor kezdődött barátságunk élete végéig tartott: együtt tanítottunk a nemrégen elindított Cistercian Preparatory Schoolban, és az az érzésem, hogy az ő javaslatára hívtak engem haza nagyon is gyorsan Európából, hogy osztályfőnök és franciatanár legyek. Dénes atyát rövidesen kinevezték igazgatónak (1968 karácsonyán), ő pedig engem hamarosan  igazgatóhelyettesének (1971-ben). Együtt vészeltünk át komoly kríziseket, amiket a nagyon nem népszerű vietnámi háború okozott a fiatalok között.

Két turnusban szolgált mint igazgató, és szinte természetes volt, hogy én követtem őt az igazgatói poszton is. Hamarosan megválasztottuk apátnak. Neki köszönhetjük, hogy a nagyon is megcsappant létszámú kolostor ismét felvirágzott. Több alkalommal elérzékenyülten emlegette, hogy milyen buzgón imádkozott volt novíciusmestere, ’Sigmond Lóránt szent életű atya újratemetésén Zircen. Imáiban azon alkudozott Lóránt atyával, ha kieszközli a jó Istennél, hogy tíz év alatt öt novícius belépjen és megmaradjon a dallasi kolostorban, akkor túléljük a kihalással fenyegetett apátság összeomlását. Amit szinte tréfásan szokott hozzátenni, hogy Lóránt atya megtréfálta, és öt év alatt tíz nagyon belevaló fiatalembert küldött, akik azóta is közösségünk meghatározó tagjai.

Dénes fenomenális ész volt: zugnoviciátusi elöljárói teológiát tanulni küldték Rómába. Kitűnően doktorált Szent Bernát munkáját tanulmányozva az Inspiratióról, dolgozatát francia nyelven adták ki. Az ún. „disputatio solemnis” után – ami komoly, egyórás előadást jelent a teológia utolsó évében -- megkapta az azidáig soha oda nem ítélt „summa cum laude” minősítést. Remélte, hogy teológus lehet, de végül matematikaprofesszorként szolgált évtizedeken keresztül a Prep Schoolban. Nem adta fel régi álmát, tovább szorgalmazta a teológia tanulmányozását, és többkötetes értekezéseket jelentetett meg Szent János- kommentárokként. Szabad idejében – kapott egy évet a két igazgatói beosztás között – gyorsan ledoktorált szentírástudományból Jeruzsálemben. Nem csoda, hogy hamarosan kinevezték őt a vatikáni Biblikus Bizottság egyik tagjának, ahol Ratzinger (akkor még csak) bíborossal működött együtt több éven át. Magyar nyelvű tevékenységét sem hagyta abba: lefordította  eredetiből a teljes Zsoltárok könyvét, kiadta a Római Breviárium magyar fordítását, amelynek himnuszait és kantikumait is mesterien ültette át szép magyar nyelvre. Nagyon szerette Rilke verseit, és természetesen azokból is jócskán fordított ékes magyarra. Itt nincs hely munkásságának teljes bibliográfiáját közölni, de még számos könyvet írt, életének utolsó hónapjáig is folytatván munkásságát.

Szervezete nem volt erős. Nagyon sokszor volt beteg, tucatjával tartotta számon műtétjeit: több szívoperáció, vese, térd, hátgerinc, boka…, lehetetlen mindet elsorolni. Miután betöltötte a 80. évét, még több baj kínozta. Többször jött már vissza a sír széléről. Az utolsó komoly betegsége Covid-19 fertőzéssel együtt vált végzetessé. Sajnos, hő kívánsága, hogy testvérei között, a kolostorban élhesse le utolsó napjait, nem teljesülhetett a szigorú járványügyi szabályok miatt. De Péter apát vele volt a kórházban, ugyan elszigetelve és üvegablak mögé zártan, de feladta neki az utolsó kenetet, és elimádkozta vele a „Commendatio animarum”-ot, a haldoklókat Istenhez ajánló imáját. Halála pillanatában pedig legfiatalabb atyánk, Ráfael volt az imatársa.

Elhunyt életének 84., szerzetességének 65., papságának 59. évében. Apátként 24 éven keresztül szolgálta közösségét.

Dénes atya, most közbenjárásodért kérjük, hogy volt novíciusmestereddel együtt, akivel olyan jól alkudoztál a hivatásokkal kapcsolatban, most te kérd az Urat, hogy küldjön jó munkásokat magyar szőlejébe. Requiescas in pace!

Zirc, 2020. május 21.

Marton Bernát O.Cist., dallasi fogadalmas, zirci perjel

A hagyományos amerikai rózsafüzér elimádkozása vasárnap, május 24-én 19:30 órás kezdettel, a halottas mise és temetés az apátsági kriptában május 25-én 14:00 órakor. Mindkét liturgiai cselekmény csak a dallasi  apátsági youtube csatornán lesz közvetítve.

Cistercian Abbey

https://youtu.be/Ni1YudGwvzI