Beregszászi köszönet a mesekönyvekért, 2015. karácsony

Beregszászi köszönet a mesekönyvekért, 2015. karácsony
Micik Júlianna igazgatónő köszönő levele Beregszászról "az ámulatba ejtő mennyiségű meséskönyvért".


 
 

 

 

 

 

Köszönetnyilvánítás

Tisztelt Igazgató Úr, Tanári Kar, Szülői és Diákközösségek!

   Iskolánk tanárai és tanulói nevében szeretném köszönetemet kifejezni az
ámulatba ejtő mennyiségű meséskönyvért, a projektorokért, számítógépekért és
fényképezőgépért, melyekre nagyon nagy szükségünk volt. Jólesik számunkra,
hogy vannak, akik gondolnak ránk, nem csupán az adományok miatt, hanem
azért is, hogy tapasztaljuk, hogy nem vagyunk egyedül. Vannak, akiknek
fontosak vagyunk és igyekeznek gondjainkban segíteni, gyermekeink fejlődését
támogatni, tettben és gondolatban velünk vannak ebben a nehéz helyzetben.
Hálásak vagyunk segítőkészségükért, szeretetükért és gondoskodásukért.

   Köszönetet mondok mindazoknak , akik az adományokat összegyűjtötték,
szervezték, szállításában közreműködtek, időt és fáradságot nem sajnálva több
száz kilométer távolságból az utazás okozta nehézségeket v állalva jöttek el
hozzánk és juttatták el az ajándékokat.

   Istentől megáldott, szeretetben gazdag, békés, boldog karácsonyt, továbbá
sikerekben bővelkedő, boldog új esztendőt kívánunk.
 
 
 
2015.12.18