Dr. Eigner Judit Életmű-díj emlékérmet kapott, 2016. november 23.

Dr. Eigner Judit Életmű-díj emlékérmet kapott, 2016. november 23.
 A Könyvtárostanárok Egyesülete a 2016-os Életmű-díj emlékérmet dr Eigner Judit könyvtárostanárnak adományozta. Gratulálunk!


 
 
 
 
 

 

Szakmai ajánlás

  

Dr.Eigner Judit kollégánk 2006 óta oszlopos tagja a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium tanári közösségének és aktív résztvevője az intézmény oktatási és kulturális életének.

  Magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári és könyvtáros diplomáját az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szerezte 1981-ben. Négy évvel később szintén az ELTE-n irodalomtudományból doktorált summa cum laude minősítéssel.

Judit fáradhatatlan képviselője, jótevője a könyvtár, ezen belül is az iskolai könyvtár ügyének. Nemcsak a Szent Imre Gimnázium, hanem előző munkahelye, a Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskola is neki köszönheti közszeretetnek örvendő könyvtárának mai formáját, barátságos hangulatát. Tevékenységének intenzitása, sokoldalúsága bizonyítja, hogy számára a könyvtáros-tanárság jóval több, mint munka. Nagybetűs hivatás, amelyet az állandó jobbítás szándékával, kreatív módon, örömmel végez. Minden lehetőséget megragad, hogy könyvtárunk állományát nívós kötetekkel gyarapítsa. Pályázatokat ír, támogatókat keres, jótékonysági bált szervez, hogy kitűzött célját elérje, tanár, diák, szülő nagy örömére. Heti rendszerességgel könyvtárhasználati pontversenyt működtet, szakórákat tart, gyakorlati ismereteket nyújtó fakultációt szervez végzős diákoknak, ezáltal is terjesztve a könyvek szeretetét. Közben együtt halad a korral és szorgalmazza az e-boook-ok meghonosítását az oktatásban. Hozzáértő módon és jó szívvel segít a tantestületnek a tanév végi jutalomkönyvek beszerzésében. Évek óta tematikus olvasótáborokat szervez rendkívül igényes programmal. A tanulóknak kitekintést is biztosít azáltal, hogy folyamatosan felkeresi velük „házon kívül” a fővárosi könyvtárakat is.

A tehetséggondozás közel áll szívéhez, amit a fentieken túl mi sem bizonyít jobban, mint érdeklődő diákjaink felkészítése a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Versenyre, ahol éveken keresztül a versenybizottságban is tevékenyen segített.

Könyvtáros kollégájával együtt meghonosítottak gimnáziumunkban egy nemes szokást, miszerint maturandusaink búcsúzásként könyvet ajándékoznak az alma maternek, ezáltal éves szinten százas nagyságrendű állománygyarapodást lehetővé téve.

Harmadik éve szervezi fáradhatatlan odaadással a Szent Imre Gimnázium olvasótáborát, rendkívül értékes missziót teljesítve ezzel a vállalásával is.

Mindeközben még arra is marad ideje, hogy folyamatosan képezze magát, fejlessze tudását: iskolai könyvtári és minőségbiztosítási, valamint pedagógusminősítési szakértő, tanfelügyelő, aki nem öncélúan szerzi az újabb és újabb képesítéseket, hanem szolgálatot is végez. Így például nemcsak tagja a Könyvtáros Tanárok Egyesületének, hanem először az Ellenőrző Bizottság elnöke, majd 2012 és 2014 között a szervezet titkára is. A Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet (KPSZTI) tantárgygondozójaként országos kitekintéssel bír a hazai iskolai könyvtárakra, látogatásai révén folyamatosan kapcsolatban van a könyvtárosokkal, akiket tanácsaival segít, támogat.     

 

Úgy gondolom, hogy a fentiekben ismertetett szakmai életút alapján dr.Eigner Judit méltó a KTE emlékérem – Életműdíjára. Jó szívvel ajánlom őt a Tisztelt Bírálóbizottság figyelmébe.

 

                             

Dátum: Budapest, 2016. október 8.                                             Barlay Bence

                                                                                                         igazgató

 

 

 

 

2016.11.24