A szerzetesnek lángolnia kell belülről – Ünnepi beszélgetés Bérczi László Bernát zirci apáttal

MEGSZENTELT ÉLET – 2022. december 29., csütörtök | 20:07

  12

Zirc, a magyarországi ciszterci rend központja, a Bakony szívében fekszik, gyönyörű természeti környezetben. Az apátságnak, amelyet 1182-ben III. Béla király alapított, 2017 óta Bérczi László Bernát O. Cist. az apátja. Zircen beszélgettünk vele múltról, jelenről, jövőről, szent karácsony ünnepéről.

– Pécsett, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában érettségizett, majd a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Karán szerzett diplomát műszaki informatikai szakon. Ezután 2001-ben belépett a Zirci Ciszterci Apátságba. Ezek szerint lassan, fokozatosan alakult ki a hivatástudata?

– Valóban hosszabb út vezetett idáig. A családomból az édesanyám a kisebbik testvéremmel rendszeresen járt szentmisére, egyébként nem voltunk gyakorló katolikusok. A gimnáziumot 1993-ban kezdtem, mi voltunk az első valóban egyházi évfolyama a Nagy Lajos Gimnáziumnak, amit akkor már újra a ciszterci rend tartott fenn. Természetesen volt hitoktatás, és a tanáraink azt kérték, hogy jó katolikusként járjunk vasárnaponként szentmisére. A plébániánkon egy szent életű pálos atya, később tartományfőnök, Máthé Péter volt a plébános.

A középiskolában lettem elsőáldozó, érdekes módon húsvét vigíliáján. Nagyon erősen megragadott a liturgia élménye. Ekkor született meg bennem igazán a hit, és aztán egyre inkább erősödött.

A középiskola vége felé már tapasztalattá érett a lelkemben, hogy amit négy évig tanultam, az maga az élet. Rendkívül valóságosan éreztem a Jóisten közelségét, jelenlétét, szeretetét. Egyetemista éveim alatt merült fel bennem a kérdés: ha a Jóisten ennyire szeret engem, akkor mi a teendőm? Nem éreztem úgy, hogy kiérdemeltem volna ezt a szeretetet. Egyszerű hívő srác voltam, mégis a Jóisten – ahogyan a Szentírás mondja – tekintetére méltatott a közelségével. Hogyan kell válaszolnom erre? Úgy, mint hitét gyakorló férj és családapa, aki becsülettel ellátja a munkáját, és építi az Egyházat, vagy pedig úgy, hogy mindent odaadok a Jóistennek? Hosszú folyamat eredményeként alakult ki bennem a döntés: kompromisszumok nélkül követni akarom Krisztust, és átadni másoknak mindazt, amit megtapasztaltam.

 

– Volt-e olyan élménye, ami véglegesítette az elhatározását?

– Az egyetemi tanulmányaim vége felé az egyik este már zárva volt a templomunk. Megkértem a plébánosunkat, Garadnay Balázs atyát, hogy engedjen be a templomba imádkozni. A tabernákulum előtt elmondtam az Úr Jézusnak mindent, a kétségeimet, a vágyaimat, és akkor beugrott: a ciszterciek. Ekkor vált világossá számomra, hogy milyen irányba menjek tovább.

– Innentől fogva tehát egyértelmű volt, hogy a ciszterciekhez jelentkezik.

– Az volt az érdekes, hogy bár a ciszterciek gimnáziumába jártam, ekkor nem velük voltam a legszorosabb kapcsolatban, hanem a ferencesekkel. Többször jártam Barsi Balázs atyánál. A plébánosom, Garadnay Balázs atya az esztergomi ferences gimnáziumba járt, innen volt a kapcsolat Barsi atyával. Amikor a hivatásomat kerestem, elküldött a sümegi kolostorba lelkigyakorlatokra.

Emberileg talán az lett volna a logikusabb, ha a ferenceseket választom, de az imádságomra másfajta válasz érkezett.

 

– A szerzetesi neve Bernát. A ciszterci rend talán legnagyobb alakja Clairvaux-i Szent Bernát apát és egyháztanító. Miután a 11. században a ciszterciek kiváltak a bencések közül, kezdetben úgy tűnt, nem igazán vonzóak. Majd jött Bernát, és felvirágoztatta a rendet.

– Ebben az a legszebb, hogy így nem igaz ez a történet. Szent Bernát akkora alakja a rendnek, hogy a történetíróknak még tovább kellett fényesíteniük a glóriáját. A ciszterciek indulása egyszerű, szerény kis kezdet volt, mindig meghat, amikor eltűnődöm ezen. A rendet Molesme-i Szent Róbert alapította. A molesme-i bencés kolostor tehát már maga is reformkolostor volt. Róbert azonban hetvenéves korában rádöbbent, hogy az általa megálmodott reform nem lett az igazi. Ezért 1098 márciusában új reformok megvalósításához fogott. Megjegyzem:

amikor negyven- vagy ötvenévesen úgy érezzük, elfogyott az erőnk, gondoljunk Szent Róbertre, aki hetvenévesen rendet alapított.

Húsz társával együtt Dijon vidékén, Cîteaux mellett (latinul Cistercium, innen a rend neve – a szerk.) telepedett le egy elhagyatott, zord helyen, hogy ott a világtól elzárva könnyebben követhessék Szent Benedek szabályzatát. Ez a korszak, a 11–12. század a szerzetesrendek reformjának időszaka volt. A reformbencések a Regulához, pontosabban annak lelkületéhez akartak visszatérni. A ciszterci reformok lényege így az egyszerűség volt: mindent a lehető legvissszafogottabbra formálni, hogy semmi ne vonja el a figyelmet Krisztustól, illetve minden azt segítse, hogy közel kerülhessünk hozzá. A bencés rendből történt kiválás után így egy egyszerű, szegény kolostor jött létre. Annyijuk volt csupán, amennyi feltétlenül szükséges. Emellett elvetették a feudális struktúrát, például kimondták: tizedre nem tartanak igényt, és jobbágyok nem dolgozhatnak a földjeiken. Holott abban a korban így működött az egész világ. A renden belül a szerzetesek (monachusok) mellett – akik számára a nap nagy részét az imádság tette ki, s mellette megtanultak latinul írni, olvasni és fejből ismertek minden liturgikus szöveget – létrejött a laikus testvérek (konverzusok) közössége, akik elsősorban fizikai munkát végeztek. Az ő körükben alakult ki a rózsafüzér-imádság elődje: megtanulták latinul az alapimádságokat, és amikor a földön vagy a ház körül dolgoztak, az egyik zsebükből a másikba rakták a kavicsot, így számolták az Üdvözlégyeket, amiket munka közben imádkoztak.

– Miben rejlett Szent Bernát személyiségének különlegessége? Az Isteni színjátékban ő az, aki a paradicsomban kéri Szűz Máriát, járjon közben azért, hogy Dante színről színre láthassa a Szentháromságos egy Istent. Bernát gyönyörű imádságokat, himnuszokat írt, nagy Mária-tisztelő volt. Említhetem híres mondását: „Lángolj és világíts!” 

– Azt, hogy mi Szent Bernát titka, nem lehet egy-két mondatban megfogalmazni. Szent Bernát-jelenségről beszélhetünk.

 

– Honnan indult ez?

– Bernát nemesi családból származott, és amikor otthon bejelentette, hogy egyházi pályára készül, be akar lépni a cîteaux-i kolostorba, a családtagjai bolondnak nézték, mondván, ez a legszigorúbb kolostor, miért akar éppen ott élni egy ilyen briliáns elme. Menjen inkább világi papi szolgálatra, így akár püspök is lehet belőle. Szent Bernát azonban nem ezt az utat választja.  Kompromisszumot nem ismerő Krisztus-keresése, egyéni adottságai, intellektusa, ékesszólása, a 12. század meghatározó személyiségévé teszi. A ciszterci kolostorban tanítja a közösséget, és rengeteg műve születik, például Az Isten szeretetéről szóló könyv vagy Az alázatosság és a kevélység lépcsői. Említhetem A megfontolásról című értekezését is, amit egykori tanítványának ajánlott, akit közben III. Jenő néven pápává választottak. Ebben arról elmélkedik, hogyan válhat belőle jó pápa; minden vezetőnek kiváló kézikönyv ez. Bernát a ciszterci reform továbbvitelén is dolgozott, ami minden részletre kiterjedt. A kódexekben például megszüntette a díszítéseket. Ezeket mi ma szépnek látjuk, de Bernát nem tartotta követendőnek, hogy egy szerzetes egy egész napot rajzolgatással töltsön.

Föltette a kérdést: hogyan vezet ez Istenhez?

Bernát a szerzetesi és az általános egyházi reformon is munkálkodott, fontos volt számára, hogy a papok, püspökök lelki élete is erősödjön. Ebben a korban rengeteg püspök került ki a ciszterciek közül. Szent Bernát emellett békeközvetítő is volt vitás helyzetekben vagy akár háborús felek között. Mondhatjuk, hogy mindenütt ott volt. A Szűzanya-tisztelete pedig valóban kiemelkedő. Ez egyébként azóta is nagyon hangsúlyos a cisztercieknél, már elődeink azt vallották, hogy Mária minden kegyelem közvetítője. Bernát írásaiból azt is tudjuk, hogy egészen komoly misztikus tapasztalatokat élt át, akárcsak négyszáz évvel később Avilai Nagy Szent Teréz vagy Keresztes Szent János. 

 

– Szent Bernát óta eltelt kilencszáz év, és teljesen megváltozott a világ. Mára az emberiség jelentős része elvesztette és már nem is keresi az Istennel való kapcsolatot. Mégis miben találhatjuk Szent Bernát örökségét, és hogyan lehet továbbadni azt az embereknek, legyenek bár egyháziak vagy világi katolikusok?  

– Talán leginkább a „Lángolj és világíts!” jelmondatban foglalhatjuk össze a lényeget: a ciszterci szerzetesnek ma is lángolnia kell belülről, olyan lámpásnak lennie, aki meggyullad az isteni szeretettől. Ne dolgokról beszéljen, hanem inkább tapasztalatokról. Nagy tanítás ez a mai korban, amely tele van tartalom nélküli beszéddel. Ez jellemzi szinte a teljes közösségi médiát is: mindegy, hogy mit, csak beszéljünk, lehetőleg magunkról. Ezzel éppen ellentétes a ciszterci szerzetesi élet: nincs szükségünk arra, hogy magunkról beszéljünk, nincs is értelme.

Amiről beszélnünk kell, az Isten és az Istenhez vezető út, amelyen eljuthatnak hozzá a ránk bízottak. Ehhez időre van szükség, elszántságra, türelemre és nagylelkűségre. Kitartóan kutatjuk Isten jelenlétét, keressük az arcát, s akkor előbb-utóbb meggyullad az ember szívében a tűz,

amit aztán persze a mindennapokban táplálnunk kell. És továbbadnunk a gyakran kiégett, reménytelenségbe vagy közömbösségbe süllyedt embereknek.

 

– A ciszterci rendnek több iskolája is van, tevékenyen kiveszi részét az oktatásból, a nevelésből.

– Így van, de pontosítsunk: a ciszterci nem tanító rend. Ez közép-európai sajátosság. A középkorban a mi rendünk alapvetően elzártan élt, kicsit talán hasonlóan a mai karthauziakhoz, bár az ő működésük sokkal közelebb áll a remetei életformához. Térségünkben a 16. századtól kezdve megjelenik a lelkipásztorkodás, nálunk pedig I. Ferenc magyar királytól kezdve a tanítás is. A ciszterciek átvették a feloszlatott jezsuiták gimnáziumait Egerben, Pécsett és Székesfehérvárott, és ha ezt nem tette volna meg az apátság, talán miket is feloszlatnak, mert nagy, látványos társadalmi munkát a lelkipásztorkodáson túl nem végzünk. Így kezdtünk részt vállalni az oktatásban, ami a magyar ciszterci szerzetesi hivatásnak szerves része lett. Így közvetlen módon adjuk tovább a felnövő ifjúságnak az általunk megismert és vallott szellemi-lelki kincseket, a monasztikus szerzetesi élet emberi tapasztalatait. Iskoláinkban alapvető cél a jellem közösségivé formálása. A ciszterci szerzetesség alappillére a közösség, itt tanuljuk és gyakoroljuk a szeretetet.

Szent Bernát azt mondta: a kolostor a szeretet iskolája.

Egymás között kell megtanulni a szeretetet, és természetesen az Isten szeretetét is, a kettőt együtt. Iskoláinkban is ezt akarjuk képviselni, hogy diákjaink megtanulják magukat helyesen látni, ha kell, előtérbe vonni és szükség esetén visszavonni. Nálunk a közös mindig fontosabb az egyéninél. A mai világ többnyire csak az egyénről szól. Mi viszont vállaljuk, hogy az elsődleges érték a közösség.

 

– Karácsony a megváltó Szeretet-Isten születésének ünnepe. Ezernyi válság sújtja világunkat, kezdve a szomszédunkban dúló orosz–ukrán háborúval. Ám ettől függetlenül Jézus Krisztus születésének ünnepe ma is szinte csak a fogyasztásról szól. Elveszett a bensőségessége, a valódi értelme, jelentősége.

– Az élet döntésekből áll. Az a kérdés, hogy akarjuk-e bensőségessé tenni a karácsonyt. Ma nem teszünk fel magunknak kérdéseket, hanem csak sodródunk. Ha legalább konkrétan megfogalmaznánk, hogy mire vágyunk, már az sokat segítene a helyzetünkön. De még ezzel sem foglalkozunk, mert fáradságos lelki munkába kerülne az őszinte válasz megtalálása.

A fogyasztás arról szól, hogy mindenki valami jót szeretne, de ez a vágyakozás megmarad a felszínen, a materiális síkon, és az ember azt hiszi, ezzel megoldódik valami.

A mi szerzetesi üzenetünk a karácsonyra vonatkozóan egyfajta betlehemi Krisztus-keresés. Karácsony előtt jó, ha lelassulunk, ha kérdéseket teszünk fel. Elsősorban ezt: meg akarom-e találni a karácsony valódi lelkületét, igazi örömét, ami túl van az ajándékokon, a szirupos hangulaton? Ha megvan bennem a vágy erre, akkor bátornak kell lennem. Talán ez az, ami sokszor hiányzik a mai kereszténységből. Legyünk bátrak változtatni az eddigi szokásainkon! Határozzuk el, hogy idén karácsonykor nem veszünk annyi ajándékot! A háziasszonyok legyenek bátrak ahhoz, hogy ne süssenek annyiféle süteményt, mit szoktak, csak a felét. Így keletkezik egyfajta üresség, amit eddig anyagi javakkal

töltöttünk be, és adódik a lehetőség, hogy most Krisztus töltse be. Ez nagy kihívás, mert az üresség feszültséget szül, amit az emberek nem mindig tudnak kezelni. Ha azonban ezt az űrt igazi értékekről szóló beszélgetéssel töltjük ki, akkor máris más lesz a karácsonyunk. Ha már az adventben elkezdjük a készülődést, akkor lehet, hogy könnyebb lesz megállnunk a karácsonyi hajrában, és elcsendesült, elmélyült lélekkel várhatjuk Jézus Krisztus, Megváltónk születését.

Szerző: Bodnár Dániel
Fotó: Merényi Zita; Bérczi László Bernát (archív)
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. december 18–25-i ünnepi számában jelent meg.