Bérmálkozásra jelentkezés: 2025. szeptember 29-ig

 Kedves bérmálkozásra készülő Diákok és Szülők!

Az egyházhoz, hitünkhöz való kötődésünk elsődleges helyszíne a plébánia közössége. Remélhetőleg iskolánk minden családja kapcsolódik egy templomhoz, plébániához, ahol a szentségekben is részesülnek! A plébániák feladata az, hogy a szentségek felvételére, így a bérmálkozásra is megszervezzék a felkészítést és segítsék a tudatos szolgálat-vállalását az Egyházban. Iskolánk ciszterci kötődése miatt szoros kapcsolatot ápol a szomszédos Szent Imre Plébániával, így aki saját egyházközségében nem talál megfelelő lehetőséget a Szentlélekben való megerősödésre, azoknak szeretnénk itt helyben segítséget nyújtani.



2026. május 30-án, azok a 11-12-es diákjaink vehetik fel ezt a szentséget, (a plébánián 2 éves kurzussal felkészülő fiatalokkal együtt), akik iskolánkban ebben a tanévben szolgálatot vállalnak a PARÁZS közösségben, vagy részt vesznek a schönstatti közösség bérmálkozási felkészítőjén.

a) A PARÁZS közösségben való munkát Perczel Tamás koordinálja. Ennek keretében heti rendszerességgel segíteni kell valamelyik 20 perces szüneti ima lebonyolítását a kápolnában. Részt kell venned a PARÁZS minden hónap első hétfőjének a 8. órájában lévő összejövetelén, és a parázs-citeaux alkalmakon (2025. november 27-28. és 2026. március 30-31.), ahol a PARÁZSban dolgozó tanárokkal és John atyával segítünk, hogy a Szentlélekkel együttműködve, képes legyél az iskola algimnazistáknak szervezett lelki napján (2025. december 13. és 2026 április 1.) csoportvezetésre.

 b) A schönstatti közösség bérmálkozás felkészítőjét Csermák Péter atya vezeti, egyetemista diákokkal közösen. Az alkalmak célja, hogy Isten személyes szeretetéről és veled való tervéről többet felfedezz, hogy a benned lévő kérdésekre válaszokat kapj, hogy Igen-t tudj mondani egy személyes Istenkapcsolatra, hogy jobban megélhesd a bérmálás szentségében a Szentlélekkel való találkozást. Az összejövetelek vasárnap délutánonként lesznek 14:30-17:30 között a Villányi út 3. alatt: 2025. november 23., 2026. január 25., február 8., február 22., március 8., április 26., május 17., de ezeken kívül lesz két péntek estétől vasárnap délutánig tartó ifjúsági találkozó is Óbudaváron: 2025. december 12-14. és 2026. március 27-29. között.

 Az eddigieket még két, mindkét csoportnak szóló közös alkalom egészíti ki:

2026. április 12. vasárnap 14:30-17:30 a bérmaszülőkkel közös együttlétet szervezünk a Tükörteremben, és 2026. május 29. péntek este egy Szentlélek váró imádságot (vigíliát) a Szent Margit Gimnázium kápolnájában, ahol a bűnbocsánat szentségében is lehet részesülni.

 Azok jelentkezését várjuk, akik szeretnének töltekezni a Szentlélekkel és vállalják a részvételt a felkészítő alkalmakon! Jelentkezni, a jelentkezési lap kitöltésével és a keresztlevél beszerzésével, leadásával lehet Sinkó Rita iskolatitkárnál (I./5.) 2025. szeptember 29-ig! A jelentkezés véglegesítéséhez 2026. február 18-ig (hamvazószerda) le kell még adni a választott bérmálási védőszent nevét, a bérmaszülő adatait, és a bérmaszülő 6 hónapnál nem régebbi keresztlevelét is.

 Bérmaszülő csak az lehet, aki már bérmálkozott. Javasoljuk olyan bérmaszülő és bérmálási védőszent választását (a két keresztnév nem kell, hogy egyezzen), akivel a bérmálásig, majd azt követően is, jó esély kínálkozik mélyebb lelki beszélgetésekre.

2025.09.11