Megdöbbenve kaptuk szeretett kollégánk, tanárunk, barátunk, Szalay József tanár úr halálhírét.
Tudtuk, hogy nagyon beteg, de úgy voltunk vele, hogy hasonlóan az elmúlt évekhez, most is le fogja győzni a kórt. Pár napja még itt volt köztünk, láthattuk mosolygós, derűs tekintetét, hallhattuk optimista gondolatait, és reménykedtünk.
Sajnos most a betegség győzött. De hitünk szerint hazaköltözött a Gondviselőhöz, és már nem fog rajta semmilyen földi bú és baj.
Legendás tanárember volt, gimnáziumunk egyik tartópillére. Generációk sorának adta át hihetetlen művészettörténeti tudását, fedezte fel a képzőművészeti talentumokat és remek érzékkel művelte a tehetséggondozás misszióját. Tudását nem magának tartogatta, hanem mások javára kamatoztatta. Fáradhatatlanul szervezte a rajztanári továbbképzéseket, messze földön híres művészettörténeti utazásait, tankönyvet írt, versenyeket, kiállításokat rendezett, zsűrizett és érettségiztetett.
Kedves pillanatok voltak, amikor elővette gitárját, és jellegzetes hangján énekelni kezdett, környezetét bevonva és ezáltal is közösséget teremtve.
Hosszasan sorolhatnánk öt évtizedes tanári pályafutásának kiemelkedő állomásait, kitüntetéseit. Ha most itt lenne köztünk, akkor a rá jellemző szerénységgel és alázattal hárítaná el a dicsérő szavakat.
Pár héttel ezelőtt vehette át a Magyar Arany Érdemkeresztet. Az alábbi sorokat a laudációból idézzük.
Kedves Tanár Úr, kedves Jóska!
Nagyon fogsz hiányozni.
Isten Veled!